Így legyen vidám, szerencsés és gazdag az újév!
Az újévi hagyományok közül talán az egyik legelterjedtebb az, hogy ha ilyenkor lencsét eszünk, egész évben sok pénzünk lesz. Pedig még számos más szokás, babona is kapcsolódik ehhez az ünnephez. Összegyűjtöttünk egy egész listára valót, hogy biztosan mindenkinek szerencsés és gazdag legyen a következő éve!
- Ne felejts el az év első napján valamilyen disznóhúst is fogyasztani a szerencsés újévhez, viszont gondosan ügyelj arra, hogy ezen a napon ne kerüljön tányérodra hal vagy baromfihús, mert azok elviszik a szerencsét.
- Lehetőleg kerüljük az olló használatát, mert elvágjuk vele a szerencsénket.
- Ha a szilveszteri buli után túl nagy a felfordulás és az összegyűlt szemét, próbáljuk elviselni egy napig, mert a babona szerint, ha január 1-jén házimunkát végzünk vagy kivisszük a szemetet, azzal a szerencsénket is a kukába hajítjuk. Sőt, ha nem szeretnénk sokat költeni az új évben, akkor nemcsak a szemetet, de minden mást is a lakásban tartunk ezen a napon.
- Szereted a rétest? Akkor jó hírünk van! A jó hosszúra nyújtott és gazdagon megtöltött rétes a boldog, hosszú élet titka. Legalábbis a babona szerint.
- Ha már az ennivalóknál tartunk, ne csak rétest, hanem pogácsát is süssünk az év utolsó napjára. Az egyikbe rejtsünk el egy pénzérmét is, mert aki megtalálja, annak gazdag lesz a 2022-es éve. Persze csak akkor, ha még éjfél előtt elfogy a pogácsa, ezért, ha lehet, ne süssünk belőle nagyon sokat.
- Szerencsére jó időt ígérnek idén az év utolsó napjára, így nem lesz annyira kellemetlen eleget tenni annak a szokásnak, miszerint éjfélkor a lakás minden ajtaját, ablakát ki kell tárni, hogy az óév és vele minden rossz is távozni tudjon.
- Ha azt szeretnénk, hogy 2022-ben sok pénz álljon a házhoz, akkor próbáljuk ki a következő módszert: kössünk madzagot egy pénzérmére, lógassuk ki azt az ablakon, majd éjfél után húzzuk vissza. Végülis vesztenivalónk nincs vele.
- Lehetőleg ne fogadjunk rosszkedvű, szomorú (és női) látogatót elsőként az újévben, ha vidám 2022-re vágyunk.
- Január 1-jén, kora reggel mosakodjunk meg friss vízzel, hogy egészségesek maradjunk. Ráadásul ez egy hosszúra nyúlt szilveszteri buli után is hatásos lehet.
- Úgy tartják, hogy amit az év első napján teszünk, cselekszünk, az a viselkedés jellemzi majd az egész évünket. Érdemes tehát kerülni a veszekedést és csak a jó dolgokra fókuszálni. Remek indok, hogy egész nap együtt legyünk a családdal és jókat játszunk, társasozzunk, vidámkodjunk. Ha így teszünk, garantáltan szuper évünk lesz! 😊
Vidám, szerencsés és gazdag újévet kívánunk!