Két éve kezdődött…
Két éve már annak, hogy bekerült szótárunkba a koronavírus kifejezés és lényegében egy új élet vette kezdetét. Az emberek bezárkóztak, az utcák kiürültek, a boltok, színházak, iskolák és óvodák pedig bezártak. Aki és ami csak tudott, átköltözött az online térbe, mindenki maszkot viselt, lázasan fertőtlenített és kenyeret sütött. Az emberek többségén pedig úrrá lett a félelem, a bizonytalanság és a türelmetlen várakozás érzése.
Azóta eltelt két év és sok minden történt, sok minden megváltozott, átértékelődött. Túl vagyunk több hullámon, felvettük a harcot számos mutáns variánssal és megszületett a Covid elleni védőoltás is! A folyamatos távolságtartástól, bezártságtól és elszigetelődéstől pedig felértékelődtek a társas kapcsolatok, a barátságok és az együtt töltött pillanatok. A koronavírus szépen, fokozatosan életünk szerves részévé vált és mostanra talán megtanultunk vele együtt létezni.
Bár most ismét szűnni, csitulni látszik a covid, azt biztosan kijelenthetjük, hogy életünk már sosem lesz olyan, mint amilyen a vírus terjedése előtt volt. Az elmúlt két év viszontagságai, korlátozásai olyan nyomokat hagytak nem csak a felnőttek, de a gyerekek lelkében is, melyek várhatóan még sokáig meghatározzák majd az emberi kapcsolatokat, a testi és mentális egészségi állapotról nem is beszélve.
Llorens és a Covid
Az egészségügyi dolgozók előtt tisztelegve hívta életre a járvány idején a spanyolországi Llorens cég a speciális „Köszönjük” edition babákat. A négy féle karakter a népszerű Miss Minis sorozat részeként került piacra és azóta sok gyermek szívébe lopta már be magát.
A Miss Minis sorozat babái a többi Llorens babával ellentétben nem élethű kinézetükkel lopják be magukat a gyermekek szívébe, hanem cuki pofijukkal. A babák mindegyike Spanyolországban készül és folyamatos, szigorú ellenőrzéseken esnek át, ezzel garantálva a kiváló minőséget. A 26 cm-es babák végtagjai és feje mozgatható, testük pedig káros és allergén anyagoktól mentes műanyagból készült.
Ezeknek a különleges babáknak nem csak a tisztelet és elismerés szempontjából van fontos szerepük, de a gyerekek számára is nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a covid vagy akár egy esetleges kórházi kezelés okozta lelki trauma feldolgozásában.
A kollekció részeként ápolót, orvost, doktornőt és nővért is választhatunk, melyek a rájuk jellemző munkaruhán kívül maszkot is viselnek.