-
A szerepjátékok fejlesztő hatásai
A csecsemők egyik legfontosabb „szórakozása” szüleinek és az őket körülvevő világnak a megfigyelése, tanulmányozása, majd a látottak leutánzása. Eleinte ez az utánzás még csak az egyszerűbb mozdulatokra irányul, míg másfél- két éves korban a játék során megjelennek már a szerepjátékok kezdeti jelei is. Ebben a korban már szívesen segít anyának teregetni, ki-bepakolni a szennyest vagy akár takarítani, de lelkesen tologatja a babakocsiban játékbabáját is! Azon…
-
Karácsonyi szokások a világban
Már csak egy hét és szinte mindenhol felcsendül a Csendes éj, a levegőben pedig halászlé és bejgli illata terjeng majd. Ahány ház, annyi szokás, de vannak olyan hagyományok, amelyek szinte minden magyar család karácsonyára jellemzőek. De vajon mi a helyzet a világ más tájain? Tudtad, hogy van, ahol fürdőruhában töltik az ünnepeket vagy görkorcsolyával a lábukon gurulnak a misére? Nekünk európaiaknak nehéz elképzelni, milyen lehet…
-
Szent István ünnepe a Llorenssel
Idén péntekre esik augusztus 20-a, mely Magyarország nemzeti ünnepe az államalapító I. István király és az államalapítás emlékére. A pénteki szabadnappal így 3 napos ünnepet ülhetünk, melyen rengeteg program közül válogathatunk! A gyerekek szívesen vesznek részt a nekik is szóló rendezvényeken, de annak is nagyon örülnek, ha szüleik körében, otthon, vagy a hétvégi házban, vendégségben, a kertben vagy egy parkban közösen együtt tölthetik az időt…
-
Fedezzétek fel újra közösen a babázás örömét a Llorens babáival!
A nyár, a pihenés időszaka arról is szól, hogy mi, felnőttek is kikapcsolódunk egy picit ilyenkor. A szabadság vagy a hétvégék alatt nem kell időre kelni, óvodába, iskolába, munkába rohanni, hanem van lehetőségünk élvezni a lusta órákat: heverészni, beszélgetni, viccelődni, lassan reggelizni, és sokat játszani. Ha ilyenkor megengedjük magunknak, hogy mi is beálljunk egy rövid időre gyermekeink játékába, el fogunk ámulni, milyen magával ragadó különleges…
-
Kikapcsolódás Llorens babákkal
A nyár a gyermekek kedvenc évszaka. Szerencsére most már lehetőségünk van arra is, hogy számtalan program közül válasszunk, ha a család együtt szeretne kikapcsolódni. A gyerekek imádják az élményeket, és még jobb, ha ezeket leheltségük van utána játék közben feldolgozni. Ha a kicsik a nyaralás során, vagy az otthon töltött napok alatt sok újdonságot tapasztalnak, a napok nyugodt részében, délutánonként, esténként szívesen játsszák el élményeiket…
-
Nyaralás Llorens babákkal
Végre itt a nyár, elkezdődött a szünidő! Az elmúlt év viszontagságai után mindannyian nagyon vártuk már, csakúgy, mint egy felhőtlen nyaralást. A gyerekek is élvezik, hogy új környezetben lehetnek, több időt tölthetnek szüleikkel, miközben új élményekkel gazdagodhatnak. Persze a kicsiket könnyen meg is ijesztheti egy nagyobb környezetváltozás. Segíts gyermekednek abban, hogy könnyen hozzászokjon az új körülményekhez a nyaralás alkalmával: vigyetek magatokkal egy Llorens babát, aki…
-
Llorens babák: nyári időszámítás!
A csillagászati nyár 2021. június 21-én kezdődött: a nyári napforduló napján a évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, legrövidebb az éjszaka, a Nap pedig az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A világ minden táján megünneplik ezt a napot: a pogány, és a keresztény kultúrkörben is jelentős ünnep. Magyarországon a XVI. századtól kezdve örömtüzeket gyújtottak ezen az ünnepen: a hagyomány szerint, akik Szent Iván éjszakáján átugranak a tűz felett,…
-
Végre gyereknap-ünnepeljétek a Llorenssel!
Ahogy közeledik a nyár, minden évben egyre vidámabbak, nyüzsgősebbek, szertelenebbek a gyerkőcök. Kiemelten igaz ez az idei évre, hiszen a hosszú tél, a hűvös tavasz és a sok hetes bezártság és aggodalom után talán lassan-lassan de újra előre nézhetünk. A gyereke-még ha nem is értik pontosan, mi történik a világban, de a szülők, a felnőttek hangulatát pontosan érzékelik. Együtt bízunk benne, hogy egy -a lehetőségek szerint-szabad…
-
Május 8-a, a fagylalt napja
Próbáljatok ki egy újdonságot, és ismerkedjetek meg a Llorens új babáival is! Biztos hallottak már a fagylalt napjáról, mely 2013-ban került be a köztudatba: a Torkos Csütörtök mintájára az egész országban la megnevezett helyeken lehetőség van a fagylalt féláron való vásárlására. A fagylaltnap célja a magyar kézműves fagylalt népszerűsítése, az ízek és új kombinációk bemutatása. De miért pont ez a nap? Azért május 8-a, mert a…
-
Április 22-e az Ápolók napja: ünnepeljétek ti is a Llorens babákkal!
Napjainkban jóval nagyobb szerepet kapnak az egészségüggyel kapcsolatos témák a COVID 19 járvány miatt. Egyrészről ez aggodalommal tölti el az embert, hiszen másról sem hallani a médiában, mint hogy hány ember kerül kórházba, milyen veszélyek leselkednek ránk…másrészt viszont ez a helyzet lehetőség is lehet arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk, milyen értékes is az egészségünk. Ha egészség van, minden van-tartja a mondás, és valóban így van.…