-
Ünnepeljétek ezt a különleges húsvétot közös családi játékkal- a Quercetti játékaival és a Llorens babáival!
Most múlt egy éve, hogy életünk gyökeresen megváltozott- és csak reménykedni tudunk benne, hogy hamarosan véget ér ez az embert próbáló helyzet. Pár hónapja még nagyon bíztunk benne, hogy ezt a Húsvétot végre felszabadultan és korlátozások nélkül ünnepelhetjük családunk, barátaink körében… Sajnos a pandémia miatt nem így alakult, sőt, szigorúbb korlátozások között élünk mint az elmúlt évszakokban. De ne engedjük, hogy családunk jókedvét is tönkretegye…
-
Beszéljünk a szerepjátékok fontosságáról- a színházi világnap alkalmából!
1957. március 27-én került sor a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitójára, 1961-óta ezen a napon ünnepeljük a SZÍNHÁZI VILÁGNAPot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a kultúra, ezen belül a színházművészet fontosságára, lehetőséget teremtsen arra, hogy tiszteleghessünk a színészek, a színházi dolgozók előtt. Kisgyermekkorban is fontos szerepe van a kultúrának, ha van rá lehetőségünk, vigyük gyermekeinket bábszínházra, gyermekszínházi előadásokra, vagy- például a járványügyi korlátozások ideje alatt- nézzünk…
-
Víz világnapja-ünnepeljünk Llorens babákkal!
Minden folyamatosan változik körülöttünk-még mindig, pedig már sokadszorra, azt hisszük végre visszatérhetünk megszokott életünkhöz. A gyermekekben azonban a változó helyzet hatására folyton nő a bizonytalanság, a feszültség…. Mi, szülők segíthetünk nekik! A felgyülemlett feszültséget hatékonyan csökkenthetjük azzal, ha minél több minőségi időt töltünk velük, és lehetőséget teremtünk arra, hogy minél többet játszhasson a gyermek. Ha tehetjük, játsszunk mi is velük! Így egyrészt bepillantást nyerhetünk abba,…
-
A természet ébredése – szabadtéri játékok Llorens babával
Ki ne várná a hosszú tél végén a tavaszt? Az egyhangú, szürke napok után a ragyogó napsütést, a szél süvítése helyett a madárcsicsergést, az ónos eső után a friss üde szellőt? A gyerekek is sokkal felszabadultabbak ilyenkor: nagyon vágynak már ki a természetbe, akár a kertbe, akár a parkba, erkélyre vagy egy erdei kirándulásra. És természetesen a legjobban akkor örülnek, ha ilyenkor is elkíséri őket…
-
Valentin nap a Llorens babákkal!
Szent Bálint a szerelmesek védőszentje, napját február 14-én ünnepeljük. Az angolszász országokban ezen a napon szerelmesek ünnepét tartanak, ez a szokás terjedt el világszerte a 20. század végétől. Magyarországon az 1990 es évek elejétől vált ismertté ez a nap, a szeretet és a szerelmesek ünnepeként. Ünnepeljétek az idei Bálint napot Llorens babákkal! A kislányok garantáltan el lesznek bűvölve tőle! Llorens babák-olyan élethűek, mint az igazaik!…
-
Farsangolj a Llorens babákkal!
Ne szomorkodjatok, ha idén elmarad, vagy szűkebb körű a farsangi mulatság a megszokottnál! A gyerekek minden évben nagyon várják ezt az időszakot, hiszen jelmezbe öltözni nagyszerű móka, és ki ne szeretne táncolni, finomságokat kóstolni, bulizni? Otthon minderre most is lehetőség nyílik, ráadásul a Llorens babák segítségével olyan fantasztikus programot szervezhetsz gyermeke(id)nek, hogy sokáig szívesen fogtok rá emlékezni. Készüljetek a farsangra a Llorens babákkal! A LLorens…
-
Karácsony a Llorens babákkal
Az idei karácsony egy kicsit más, mint amit megszoktunk. Ezt a gyermekek már a készülődésnél észreveszik: nincs közös kreatív délután az óvodában, nem nézegethetjük csillogó karácsonyi vásárokon a csodálatos díszeket. Persze jó dolgok is történnek velünk: több idő marad az otthoni közös készülődésre! Mi szülőként, felnőttként sokat tehetünk azért, hogy gyermekeinket ezekben a különleges napokban sok kellemes élmény érje. Most még fontosabb, hogy lehetőséget teremtsünk…
-
A Llorens babák ősszel is a legjobb játszótársak!
Ez az ősz más, mint a többi Más, hiszen a vírushelyzet miatti korlátozások a közösségi programjainkat is behatárolják. Minél jobban korlátozni kell a baráti, rokoni találkozásokat, annál nagyobb szerepet kap a család életében a játék, hiszen nagyon fontos, hogy gyermekeink felesleges aggodalom nélkül éljék meg a jelenlegi időszakot! Minden folyamatosan változik körülöttünk, így a gyermekekben nő a bizonytalanság, a feszültség, mi azonban hatékonyan csökkenthetjük ezt…
-
Megérkeztek a Speciális „Köszönjük” Edition Llorens babák
Gyertek, játszatok velünk ti is! Mindannyian nehéz időszakot élünk meg a vírus, és a terjedésének lassítását célzó korlátozások miatt. Vannak azonban, akiknek nálunk is nehezebb: ők azok, akik nap mint nap a fertőzéssel dacolva, egész nap maszkban és védőfelszerelésben látják el a kicsiket és a felnőtteket. A Llorens több, mint 25 éve az egyik meghatározó babamárka Európában, és most a hősiesen küzdő egészségügyi dolgozók előtt…
-
Llorens babák és szerepük a gyerekek fejlődésében
A te kislányod is szeret babázni? A kisgyermekek szüleik mellett érzik magukat biztonságban, az ő cselekedeteiket másolva szocializálódnak, így tanulják meg azt, mit hogyan kell tenni. Persze ez nem csak a főzőcskézésre és a sepregetésre igaz, hiszen így tanulják meg a legfontosabb dolgot a világon: azt, hogy hogyan bánjanak majd a saját kisbabáikkal, gyermekeikkel. Most babáznak-később ugyanezzel a szeretettel nevelnek majd fel egy új generációt.…